Gabriel Wolf / Anne Grant
Ez a verseskötet Gabriel Wolf és Anne Grant megismerkedésekor született, amelyre mindketten életük egyik legnehezebb korszakaként emlékeznek vissza. Ezért az eredeti koncepció az volt, hogy minden vers borús hangulatú lesz benne, de a szerzők végül arra jutottak, miszerint az úgy túlzottan töménynek tűnne, és esetleg deprimáló hatással lenne az olvasókra. Ezért Grant magára vállalta azt a feladatot, hogy ő csupa bizakodó, szép, romantikus verset fog írni a kötetbe - még akkor is, ha ő sem volt túl vidám hangulatban akkoriban -, hogy egyfajta pozitív jövőképet vetítsen maguk elé, hátha egyszer még minden jobbra fordul.Wolf pedig maradt a tőle megszokott stílusnál - mivel horroríróként kezdte, és zenészként is ilyen témájú művekről vált ismertté -, és az ő versei többnyire elvontak, baljósak, sötétek, sőt időnként ijesztőek is.A két költő munkái között jelentős kontraszt van. Ez ad egyedi hangulatot ennek a kiadványnak, továbbá az, hogy felváltva ugyanazokat a témákat dolgozzák fel: egyszer optimista, egyszer pesszimista megközelítésből. Ez a mű az eredetileg 2019-ben megjelent kötet 2022-es újrakiadása új borítóval és új versekkel kiegészítve. A kötetben több mint száz költemény található.Az újrakiadás oka: A két író között akkoriban - amikor ezen a kiadványon dolgozni kezdtek - még csak barátság és szakmai tisztelet volt. Évekkel később ebből szerelem született, és 2022-ben, az „Alfa és ómega' kiadásának évében, februárban összeházasodtak.Tehát a gyűjtemény címe (melynek jelentése: a kezdet és a vég) a következőkre utal:- A végletességre, a szerzők két ellentétes nézőpontjára, ahonnan szemlélve ugyanazokról a témákról írtak verseket.- Valamint arra, hogy a mű megírásakor még csak barátok voltak, melyből később házasság született, és ami által reményeik szerint az akkorinál egy szebb közös jövő vár rájuk.